Az idei lakástüzekben senki nem vesztette életét, és 2 sérültet számlálnak a statisztikák, míg egy évvel ezelőtt, március végével egy halott mellett 3 sérültről számolt be a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A 46 tűzzel érintett épület egyikében sem volt füstérzékelő, holott a készülék életet és anyagi javakat menthet meg azzal, hogy a tüzet már annak keletkezésekor hangos sípolással jelzi. Minél hamarabb észleljük a tüzet, annál nagyobb eséllyel lehet azt eloltani, vagy kimenekülni az ingatlanból és értesíteni a tűzoltókat. A legtöbb tűz a kéményből indult, az összes eset csaknem 19 százaléka ilyen eredetű. A tüzek 17 százaléka hálószobában, 10-10-10 százaléka konyhában, padlástéren és tárolóhelyiségben keletkezett. A tüzek jellemzően elektromos problémára, a fűtési rendszer hibájára, nyílt láng használatára, valamint a kémény állapotára vezethetők vissza.
Az egyik leghosszabb beavatkozás több, mint 2 és 16 percet vett igénybe március 21-én, amikor tűz keletkezett egy családi ház egyik szobájában Fácánkerten, a Táncsics utcában.
A tűzeset helyszínére a szekszárdi hivatásos és a tolnai önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik két vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat, amelyek három helyiséget hatvan négyzetméternyi területen érintettek.
Az otthon füsttel telítődött, a szoba födémgerendája beizzott, azonban a tetőszerkezetet nem érték el a lángok. A tulajdonost a mentők kivizsgálás céljából kórházba szállították.
A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba vagy a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Már olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonunkra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére.
Az első negyedévben 11 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat (tavaly 14), de szerencsére sem sérülés, sem haláleset nem történt. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt lánggal működő berendezést használnak, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. Érdemes minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző-, vízmelegítő eszköz közelébe szén-monoxid-érzékelőt helyezni.
(fotó: illusztráció, pixabay.com)