A hummuszra könnyű rákattanni. Bizonyítja ezt az egész közel-keleti térség konyhai kultúrája, és a világszerte egyre gyarapodó számú hummuszbárok száma. Aki igazán ráfüggött, ugyanúgy nem unja meg, ahogyan a kenyér vagy kávé ízét sem unja meg az ember. A csicseriborsó és szezámpaszta alapú ételnek ugyanakkor olyan jól áll egy sereg másik zöldség is. Nézzünk pár variációt, ami isteni finom!

Itt a szezon: sütőtökös hummusz
Számítsunk rá, hogy jócskán megédesíti a hummuszt az ősz slágerzöldsége, emellett szép színt is ad neki. A meghámozott, nagyobb darabokra felkockázott sütőtököt 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük, és mehet is a turmixba.

Tökmaggal szórjuk!
A legkrémesebb: avokádós hummusz
Apropó tökmagok. Két gasztrodivat egy tányéron: a hummusz avokádóval egyszerűen zseniális. Az egyébként is krémes mártogatóson sokat dob a krémesen zsíros avokádó, amelyről köztudott, hogy a levegőn oxidálódva bebarnul. A hummusz citrom/lime tartalma segít, hogy ne színeződjön el.

Még egy édes verzió: édesburgonyás hummusz
Az édesburgonya szintén sztár az utóbbi évtizedben. Jóval sokoldalúbb, mint amit egy krumpliból kinéznénk, többek között sütemények is készülnek belőle. Miért maradna ki éppen a hummuszunkból? Főzzük elő puhára, és mehet is a csicseriborsóhoz.

Szupererő: spenótos hummusz
Szó sem lehet a szálas, mélyfagyasztott spenótról: vegyünk friss, leveles spenótot. Kicsit futtassuk meg olívaolajon fokhagymával, és mehet is a hummuszba. A hummusz alapreceptben lévő fokhagymát ez esetben ne tegyük bele, mert sok lesz belőle. Közel-keleti stílusban gránátalma is mehet rá.

A tökéletes hummusz – alaprecept
Az alaprecept hozzávalói:
•    1 csicseriborsó-konzerv
•    1 evőkanál tahini
•    1 vagy 2 evőkanál frissen facsart citromlé
•    1 kiskanál római kömény
•    1 nagyobb gerezd fokhagyma
•    4 evőkanál extraszűz olívaolaj
•    2 evőkanál víz
•    Csipet só
•    Csipet Cayenne bors
•    Ízlés szerint friss koriander

1. Használjuk fel a csicseriborsó-konzerv levét is! Ad egy kis konzisztenciát a krémnek, és enyhén ízesíteni is fogja.

2. Ez esetben kulcskérdés a jó minőségű, lehetőleg hidegen préselt, extraszűz olívaolaj használata. Az egyéb, rossz minőségű olajok a hummuszunkat is azzá teszik.

3. Ha krémesebb textúrára vágyunk, tehetünk bele egy kis görög joghurtot, ettől kicsit könnyedebbé is fog válni.

4. Ha még teltebb, gazdagabb állagot szeretnénk elérni, tegyünk bele még egy evőkanállal a szezámpasztából, azaz a tahiniből.

5. Ha nem egy sima, selymes krémre vágyunk, válasszuk le a csicseriborsó egy kis részét, amit törjünk fel villával, és keverjük az elkészült hummuszhoz. Így kap egy kis rusztikusságot, haraphatóságot az étel.

7. Csavarjunk a nyers fokhagyma ízén. Ha sült fokhagymát teszünk a krémbe, megdobja az ízét. Itt most nem a serpenyőben sütött, apróra vágott fokhagymáról van szó, hanem sütőben sült egész fokhagymagerezdről, amit alufóliába csomagolva süssünk meg, majd turmixoljuk bele a hummuszba.

9. Ha a túlzott sűrűsége miatt nem érezzük ideálisnak a hummusz állagát, néhány kanál hideg víz segíteni fog.