Ismét szenior örömtáncra invitálják az időseket a Babits Mihály Kulturális Központban a Mentálhigiénés Műhely. A mostani esemény február 14-én lesz 10:00-11:30-ig.

Nincs szükség előzetes tánctudásra

A Szenior Örömtánc kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált, forradalmian új, közösségi mozgásforma. A nyugat-európai országokban már 45 éve működik, de hazánkba csak nemrég jutott el. Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. Az oktató megmutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kell jegyezni. Először speciális, ritmikus beszéddel segíti a tanulást, majd amikor már jól megy, zenére táncolja el a csoport – többször is – a táncot.

Egyre népszerűbb

A világ fejlett országaiban a Szenior Örömtánc annyira népszerű, hogy még Szenior Örömtánc Világkongresszusokat is tartanak. A lényeg az, hogy a Szenior Örömtáncot kifejezetten idős embereknek fejlesztették ki, s azt is nagyon fontos rögzíteni, hogy ez nem tánciskola, tehát ne egy hagyományos táncórát, sokkal inkább közösségi örömtáncot képzeljünk el.