"Köszönjük a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 5.G osztályának a mai látogatást, valamint a rengeteg tápot, konzervet és kutyacsemegét, amellyel védenceinket támogatták" – írta közösségi oldalán a Kira Völgységi Kutyamentő Egyesület.

A kutyák számára igazán különleges nap volt
Annyi jutalomfalatot kaptak, amennyi normál esetben körülbelül egy hét alatt fogyna el a szervezetnél. Mint hozzátették "öröm volt látni, hogy ezek a fiatalok mennyire szeretik az állatokat.".
"Akadt olyan, aki azonnal hazavitt volna két, sőt akár négy kutyát is, mert pontosan tudta, milyen fontos szerepe van az örökbefogadásnak."
Az egyesület abban hisz, hogy ez a generáció már egy másfajta szemlélettel nő fel, és felnőttként még empatikusabban, felelősebben fordul majd az állatok felé.

"Ha sikerül számukra átadni a felelős állattartás és az állatvédelem fontosságát, akkor néhány évtized múlva talán jelentősen csökkenhet az a sok szenvedés, amely ma még oly sok állat életét megnehezíti hazánkban."
(forrás, fotó: Facebook! Kira Völgységi Kutyamentő Egyesület)





