Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön kezdetben a Nyugat-Dunántúl kivételével még többfelé hullhat hó, havas eső, keletebbre néhol eső. Napközben az ország középső és keleti részein további gyengülő intenzitású, vegyes halmazállapotú csapadék várható. Nyugaton, délnyugaton felszakadozik a felhőzet. A Dunántúlon élénk, erős északnyugati szél hordhatja a havat.   

A minimumok 0 és -5 fok, míg a maximumok -1 és +5 fok között alakulhatnak.

Péntekre sokfelé képződhet köd, zúzmarás köd, valamint rétegfelhőzet, mely néhol tartósan is megmaradhat. Főként nyugaton valamint északkeleten süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Számottevő csapadék nem várható, de kisebb hószállingózás, szitálás előfordulhat a borongós területeken. Sopron környékén néhol élénk lehet a délkeleti szél. 

Hajnalban -6 és +1, a havas nyugati és északi tájakon -10 és -7, napközben -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön már inkább gyenge hidegfronti tünetekre panaszkodhatnak az érzékenyebbek.