0:00
/
Keresztes Józsi tudja, mi szeretne lenni

Álmait egy adomány laptop segíti. A napokban öt iskolásnak adták át személyesen eszközt a Magyar Vöröskereszt Tolnai Megyei Szervezete székhelyén. 

„Ezekkel az eszközökkel a fiatalok tanulását szeretnénk elősegíteni”

– fogalmazott dr. Kiss Mária megyei elnök. A Digitális Felzárkóztatási Alap anyagi és szociális nehézségekkel küzdő gyermekek, családok számára jelent segítséget. 




 

„Pályázatot nyolc és huszonnégy év közötti fiatalok nyújthattak be.”

Emelte ki Gulyás Katalin a Vöröskereszt megyei igazgatója. Az Alap nevű pályázat még két évig él. Az idei keret kimerült, de a következő évre már lehet kérelmet benyújtani. Mint megtudtuk egy egyszerűen kitölthető pályázatról van szó, de igény esetén segítenek a Vöröskereszt Megyei Irodájában. 


„Keresztes József vagyok, a gyakorló suliba járok. Programozó vagy játékkészítő szeretnék lenni!”

Mondta az adományozottak között a leghatározottabban, a legfiatalabb. A nyolc esztendős fiatal tudja, hogy segíteni fogja a tanulást a laptop, s hogy vigyáznia kell rá.

A pályázat beadása előtt egyeztess a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével.