Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, és elszórtan, többségében északkeleten alakul ki kisebb eső, zápor. Délután szakadozik, vékonyodik a felhőzet, még főként a Duna vonalától keletre számíthatunk záporokra. A Dunántúlon és a középső tájakon megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. 

Talajmenti fagy, néhol gyenge fagy néhol északkeleten lehet még hajnalban, másutt 3-10 fok között alakulnak a minimumok, délután pedig 12-20 fokot mérhetünk.

Szombaton nyugodtan, naposan indul a délelőtt, keleten pára-, ködfoltokkal. A délután második felében északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, megvastagszik a felhőzet, és többfelé kialakulhat eső, zápor. Élénk, erős lesz a délies szél, majd estefelé északnyugaton már északnyugatira fordul a légmozgás, és néhol viharossá fokozódhat. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Pénteken továbbra is kettős fronthatás tüneteit tapasztalhatjuk

A nagy napi hőingás miatt vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet. Az érzékenyeknél fejfájás, migrén, dekoncentráltság, bágyadtság előfordulhat.