Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Kézműves termékeket vásárolhatsz, akár ajándékba is!

Termelői és kézműves piaccal várják a karácsonyt Pakson, Bonyhádon, Bátaszéken és Kalocsán. Az eseményt a Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezi.

A téma kapcsán december 7-én tartott közös sajtótájékoztatót Zsikó Zoltán, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Alelnöke és Szigeti Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tolna megyei területi felelőse.

Három Tolna megyei és egy Bács-Kiskun megyei helyszín

December 11-én Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban rendezik meg az első piacot, ahol egy zenés előadást is láthat és hallhat a közönség. December 17-én a második megálló a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ lesz, végül december 18-án két helyszínre látogathatnak el az érdeklődők. Bátaszékre, a Székely házba és Kalocsára, a Sétálóutcába.

Az együttműködés nem új keletű, egyszer már tartottak termelői piacot négy Tolna megyei településen. Az helyszíneken az érdeklődőkre termelői sajt, méz, húsok, kézműves csokoládé, lekvárok, népművészeti portékák és bemutatók várnak.