Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Most már indul számukra a hivatás, amit választottak. Közel 50 végzős hallgató vehette át oklevelét a 2022/2023. tanévet lezáró diplomaátadó ünnepségen a PTE KPVK Pécsi Képzési Központjában.

Karunk pécsi képzésein, az őszi és tavaszi szemeszterben sikeresen záróvizsgázott nappali és levelező tagozatos hallgatók közül közel 50-en voltak jelen, hogy átvegyék a pedagógusképzés területén valamint a gyártásszervező felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevelüket. Így köszöntötték az óvodapedagógus, a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokon végzetteket.

Az ünnepségen részt vett Ruzsa Csaba, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere, illetve Prof. Dr. Komócsi András a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese is. Az esemény kezdetén Ruzsa Csaba alpolgármester úr köszöntötte a résztvevőket, végzősöket, ezt követően a Kar dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor tartott ünnepi beszédet.

Gratulálunk a hallgatóknak és kívánjuk, hogy választott pályájuk a hivatásuk legyen!

(fotó: facebook)