Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Sport

Komlón járt az Alisca Darts

A Szekszárdi Sportközpont Darts Szakosztálya a hétvégén Komlón vett részt a Nemzeti Csapatverseny selejtező utolsó fordulóján. A döntőn való részvétel már garantált volt a 8 pontos előnynek köszönhetően. Több lehetőséget kaptak a cserejátékosok, és az újoncok, illetve azon tagok, akik elsősorban meccsírással segítették a többieket.

Kiélezett mérkőzéseken értek el eredményeket

Az első mérkőzést a házigazda T20-szal játszották, ahol szinte mindvégig fej-fej mellett haladva. A kiélezett mérkőzésen 9-7-re győzelmet arattak. Ezután a Pécsi DC II. következett. Az ellenfél az első 4 mérkőzést követően 1-3-ra, majd a 10. meccs után 3-7-re növelte előnyét. A döntetlent már nem sikerült kiharcolni. 9-7-re győzött a Pécsi DC II. A nap zárómérkőzését a Mesterhármas DC ellen vívták a szekszárdiak. 3-0-ra vezettek a srácok, amit 4-4-es egyenlítés követett, majd 2-vel az MDC kerekedett felül. A 15. mérkőzés után már az ellenfél küzdött a pontmentésért. A végső eredmény a szekszárdiak számára egy döntetlen meccs lett.

A csapat legközelebb 30-án Darányba, másnap pedig Komlóra utazik.