Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Külföldről is érkeztek előadók a konferenciára

A Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE KPVK), a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány, az ELTE-MTA Jogtörténeti Kutatócsoport (ELKH), az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának Jogtörténeti Albizottsága és a Bölcsészettudományi Központ Néprajztudományi Intézet közösen rendezett egy kétnapos konferenciát, amelynek címe „A hazai élő jogszokások” és amelynek első napját Pécsen, másodikat pedig Szekszárdon szervezték meg június 1-jén és 2-án.

 

A konferencián külföldi professzorok is tartottak előadást, így például Mongóliából és Horvátországból is érkeztek vendégek a programsorozatra.

„Az első napon, Pécsett átadásra került a Tárkány Szücs Ernő-díj, az életmű díj, amelyet Mezei Barna professzor úr, a kutatócsoport társelnöke kapta. Ezt a díjat a Testamentum Alapítvánnyal és a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal együttműködve alapította a kutatócsoport.” – mondta el ma délelőtt Nagy Janka Teodóra, a kutatócsoport elnöke.