A Tolna vármegyei településen immár hetedik esztendeje hagyomány, hogy  húsvéti locsolást szerveznek a legények, hogy ne hervadjanak a lányok.

A pandémia közbeszólt

Emiatt 2019-ben volt utoljára közösségi locsolás a településen. A hagyomány szerint a férfiak – több generáció tagjai – ünnepi ruhában találkoznak  Cikó központjában. Énekszóval indulnak, majd lovasfogattal, szekéren elindultak a megbeszélt helyszínekre. A barátnők többen is ünneplőben várják a legényeket.

Majd loccsan a víz

Természetesen a vödörből. A hagyományt javarészt a székelyek tartják. 

(fotó: illusztráció)