11 hónap

Ismét átlépi az országhatárt az Azahriah produkció, olyannyira, hogy nyugati nagyvárosokban turnézik hazánk egyik legnagyobb popsztárja. Most az is kiderült, hol tekintheti meg a fiatal énekes-dalszerzőt a nemzetközi közönség: hét városban, Bécsben, Prágában, Varsóban, Berlinben, Manchesterben, Londonban és Párizsban lép majd fel. Nem is a akármilyen klubokban: a manchesteri Factory például az alternatív rockzene egyik fellegvárának közismert underground klubja, ahhoz a Factory Records kiadóhoz köthető, akiknek például a Joy Divisiont és a New Ordert köszönhetjük.

 Azahriah csapata elmondta, hogy először 300-500 fős klubokba szerveznek koncertet, mert lépcsőzetesen szeretnének haladni a nemzetközi ismertté válás felé. Az angol ATC-Live ügynökséggel szerződtek le a nemzetközi turné szervezésében, a helyszíneket pedig részben a Spotify és hasonló felületek hallgatottsági adatai alapján választották ki.