Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ünnepnap és az érettségik miatt május harmadik hétfőjén hallhatjuk a szirénákat vármegyénkben. Vagyis ma ellenőrzik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített MoLaRi, azaz Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer, valamint a paksi atomerőmű harminc kilométeres körzetébe telepített LTRR, azaz Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer szirénáit. A riasztórendszerek hangszórói alkalmasak arra, hogy veszély esetén a környezetükben élő lakosságot tájékoztassák a követendő magatartási szabályokról.

 

Május 15-én, hétfőn délelőtt 11 órakor a MoLaRi rendszer, délután 13 órakor pedig az LTRR szirénák „morgató”, azaz csökkentett üzemű próbái törik majd meg a csendet.

 

A  „Figyelem ez próba, figyelem ez próba” felhívás után egy 6 másodpercig tartó mélyről induló fel, majd lefutó hangjelzést hallhatunk. „A próbának vége, a próbának vége” felhívással zárul a fent említett rendszerek tesztelése.

A lakosságnak a próbákkal kapcsolatban semmiféle teendője nincs.