Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A menetrendváltással egy időben egységesedik a MÁV-START és a Volánbusz pótdíjazása.

A közlekedési társaság közleménye szerint az új vasúti menetrend – a járási egyeztetéseken felül megtartott – júliusi online társadalmi egyeztetés lakossági véleményeit és javaslatait is figyelembe vette. A Volánbusz is számos menetrendi korrekciót vezetett be országszerte, elsősorban a munkába és iskolába járás lehetőségeinek javítása, a vasúti és autóbuszos kiszolgálás összehangolása érdekében.

A nemzetközi közlekedést tekintve a társaság kiemelte, hogy a Metropol Euronight éjszakai, háló- és fekvőhelyes kocsikkal közlekedő vonat ismét Prága és Drezda érintésével közlekedik, ezáltal kedvezőbb az utazás Budapest és Berlin között.

A 2024. december 14-ig érvényes, az utazási szokásokhoz jobban igazodó, összehangolt vasúti, buszos és HÉV menetrendek vonzóbbá teszik a közösségi közlekedést, és növelik  versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben – hangsúlyozták a közleményben.

A részletes menetrendek megtalálhatóak a MÁV-Volán csoport honlapján, az Elvirá-n.