Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahol díjnyertes rövidfilmek élményével gazdagodhatsz. A Metuscope-on tíz napig ingyen, online nézhető a Budapesti Metropolitan Egyetem végzett hallgatóinak több mint ötven rövidfilmje és animációs alkotása.  A filmek nagyrésze fesztiválvetítések után, most először kerül közönség elé. 

Március 3-tól 12-ig

A rövidfilmek között nemzetközi díjnyertes alkotások is helyet kaptak, amelyek például  a cannes-i filmfesztiválon arattak sikert, a Mediawave-en, az Euroshortson, a krakkói és a szarajevói filmfesztiválon, a miskolci Cinefesten, a Verzió emberi jogi filmfesztiválon, illetve a Friss Hús és a BUSHO rövidfilmfesztiválokon szereztek elismerő kritikát. 

"Agapé" 

Főszerepében Gryllus Dorka. A többszörös díjnyertes film a tizenéves filmőrült és negyvenes nő valószínűtlen viszonyáról szól.  
A filmek megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kellemes online mozizást!

"Ahogy eddig"

Című alkotásban az azóta elhunyt Venczel Verát láthatjuk  egyik utolsó filmszerepében. Ismert színészek is visszaköszönnek egy – egy alkotásban,  Borbély Alexandra, Jordán Adél, Pindroch Csaba és Hegyi Barbara is szerepet kapott.
Széles a műfaji kínálat, a sci-fin és a vígjátékon keresztül a drámáig szerepel alkotás. Láthatunk animációs dokumentumfilmet a nyolcvanas évektől kezdve taxizó Forgó Bettiről (Betti), súlyos titkokkal terhelt kamaszszerelmi történetet a Ceau?escu utáni Erdélyből (Tabula rasa), izgalmas krimit a lakótelepet megszálló sötét erőkkel szembenálló kislányról (A telep) és sci-fi-drámát a zenét betiltó hatalommal szembenálló harmonikásról (Frekvencia).  

fotó: nfi, IMDb