Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három negyednyi kiegyenlített küzdelem után 55-80-ra győzedelmeskedett a TARR KSC a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós otthonában. A húzók Jacinta Monroe (24 pont, 13 lepattanó) és Boros Júlia (23 pont). Sajnos Mányoky Réka mindössze két perc játék után vállsérülés miatt elhagyta a pályát.

A mesteredző, Djokics Zseljko a csapat weboldalán úgy fogalmazott: „három negyeden keresztül nem láthattunk jó kosárlabdát, de a negyedik negyedben elkezdtük játszani, amit szeretünk. Javultunk védekezésben, elkezdtük jobban olvasni az ellenfél játékát, bedobtunk néhány üres helyzetet. Ez hozta meg a győzelmet.”

A betegség nem kerüli el a csapatot. Három játékos nélkül érkeztek a lányok a mérkőzésre,

„Kellemetlen helyzetben vagyunk, mert három nap múlva kell játszanunk az euroligás Győr ellen.”

NŐI KOSÁRLABDA NB1 A-CSOPORT ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ
BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS – TARR KSC SZEKSZÁRD 55-80

(forrás, fotó: kscszekszard.hu)