Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök elfogták azt a fürgedi férfit, aki a 6407-es út melletti területről lopta el a hófogó háló tartóoszlopait. 

A Magyar Közút képviselője tett feljelentést 

A Simontornya–Iregszemcse közötti útszakasz melletti területről elloptak a hófogó hálók tartóoszlopai közül 146 darabot. A korábban kihelyezett védőháló összedőlt. A keletkezett kár, több, mint 750 ezer forint.


A tamási rendőrök a feljelentéssel közel egy időben ellenőriztek egy 29 éves fürgedi lakost az otthonában, mert információjuk volt arról, hogy a környéken fát lopott. 

Az egyenruhások a ház kamrájában fát nem, de számtalan összevágott vasoszlopot találtak. 

A férfi elismerte a rendőröknek, hogy a napokban az Iregszemcse felé vezető út mellett a hófogó háló tartóoszlopait kirángatta, majd a saját kocsijával hazavitte. A vasat otthon összevagdosta, később el akarta adni.

Előállították

Itt derült ki, hogy az ellopott vasoszlopok miatt tesznek feljelentést a másik irodában. A 29 éves tolvajt elszámoltatták, majd kihallgatták lopás bűntett miatt. 

A tamási rendőrök vizsgálják, hogy a férfi más bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.