Nem mindennapi eset miatt kellett magyarázkodnia egy római sofőrnek, kiderült, mozizott munka közben.
Vélhetően egy irodai munka esetében ilyenkor megúszná az ember egy ejnye-bejnyével, ebben a történetben azonban igen más volt a helyzet, hiszen főhősünk buszvezetés közben tette mindezt.

Az egyik utas vélhetően – teljes joggal – nehezményezte, hogy miközben a buszon utazik, addig a sofőr elszórakoztatja magát a telefonjával, veszélybe sodorva ezzel az utasokat.
Éppen ezért videóra vette az esetet, majd eljuttatta a busztársasághoz. A reakció nem maradt el, a férfit felfüggesztették állásából, a városi közlekedési vállalat pedig „megmagyarázhatatlannak” nevezte a sofőr viselkedését.