A Nirvana 1993-94 között zajló In Utero lemezbemutató turnéjának néhány állomásán egy szokatlan vendégelőadó, a komikus, Bobcat Goldthwait is fellépett a zenekar előtt, a közönség azonban nem minden esetben örült neki: az egyik estén Bibliákkal dobálták meg, majd egy tinédzsert is fellöktek a színpadra, hogy ezzel is tiltakozzanak a produkció ellen.
 

 

Első ránézésre nem sok közös volt Kurt Cobain-ben és Bobcat Goldthwait-ben, a frontember és a komikus azonban mégis összebarátkoztak a Nirvana legendássá vált MTV Unplugged koncertjének előkészületei során, amikor az is kiderült, hogy a zenésznek nagyon bejön Goldthwait humora: "Kurt elmondta, hogy imádja a stand-upjaimat, ami nagyon meglepett. Mintha Jimi Hendrix-ről derült volna ki, hogy rajongott Buddy Hackett-ért. Később néhány arénakoncertjükre is elhívott, hogy lépjek fel előttük."
Chicagóban is egy ilyen közös fellépésre került sor 1993 októbérében, a gondok azonban már Bobcat színpadra lépése előtt elkezdődtek, ugyanis egy helyi keresztény csoport tagjai kisméretű Bibliákat osztogattak a koncertre érkező rajongóknak, akik nem sokkal később arra használták a könyveket, hogy megdobálják velük a komikust, akinek az előadása egyáltalán nem nyerte el a tetszésüket, sőt, a feldühödött közönség még egy tinédzsert is a színpadra lökdösött, hogy ezzel is kifejezzék a tiltakozásukat. A Nirvana azonban a kellemetlen incidens ellenére sem vált meg Goldthwait-től, aki a turné több későbbi állomásán is fellépett előttük.