Számos közlekedési szabályszegést követett el az a 25 éves tengelici férfi, akit a forgalomellenőrző járőrök fogtak el február első napjaiban. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai járőröztek a 6-os főúton, amikor arra lettek figyelmesek, hogy előttük egy autós hirtelen sávot vált, és a forgalom elől elzárt területen – irányjelzés nélkül – hirtelen balra fordul a 63-as főútra.

Az autós ezt követően hirtelen megállt, majd átmászott a jobb oldali ülésbe.

A sofőr ezután ki akart ugrani a kocsiból is, de erre már nem volt ideje, mert addigra a rendőrség munkatársa odaért. Pechjére mindezt rögzítette a szolgálati autóban levő kamera is.

A jármű és a sofőr adatainak ellenőrzésekor kiderült az is, hogy a 25 éves férfi miért akart meglépni a rendőrök elől. A fiatal elmondása szerint a kocsit aznap vásárolta, de erről semmilyen okmányt nem tudott átadni a járőröknek.

Ráadásul a jármű műszaki érvényessége 2023 júniusában lejárt, sőt az autóra kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek már évek óta.

Emellett a hatóságok már 2023 novemberében kivonták azt a forgalomból. Mindezek miatt leszerelték és elvették a jármű rendszámtábláit. A járőrök megdöbbenve látták, hogy a biztonsági öveket érthetetlen módon elvágták, tehát azok alkalmatlanok voltak a használatra. Emiatt mind a sofőr, mind utasa 30.000 forintos közigazgatási bírságot kapott.

A 25 éves férfi már jól ismert a rendőrök előtt

Az elmúlt időszakban számos alkalommal állították meg őt, mert jogosítvány nélkül ült volán mögé. Jelenleg négy érvényben levő eltiltása is van. Ez azt jelenti, hogy hosszú hónapokig nem ülhetne volán mögé. A fiatallal szemben jelenleg is több hatóságnál folytatnak nyomozást hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. A járőrök újabb szabálysértési és büntetőfeljelentéseket tettek ellene. Ügyét a Szekszárdi Rendőrkapitányságon vizsgálják majd.   

(fotó: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook oldal)