A cél a szemléletformálás, és a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedése a társadalomba, amelynek segítségével sikeres és boldog felnőttekké válhatnak.

Magyarországon minden tizennegyedik kiskorú él a fogyatékosság valamely típusával. A Szerencsejáték Zrt. Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! Címet viselő kampánya a "Semmit rólunk, nélkülünk!" alapelv mentén az érintettek bevonásával hívja fel a figyelmet a szemléletformálás fontosságára.

A nemzeti lottótársaság csütörtökön közölte, hogy év végi kampányuk Illés Fanni, világ- és Európa-bajnok paralimpikon úszó személyes élettörténetén keresztül mutatja be, hogy az elfogadás, valamint a család és a nagyobb közösség támogatásával az akadályok lebonthatók – írja az MTI.

A kampány része egy interjúsorozat is. Ennek segítségével betekinthetünk a fogyatékossággal élők mindennapjaiba, válaszokat kapunk a társadalom által tabuként kezelt kérdésekre, amelyekre az érintettek szívesen beszélnek és amelyektől nem érzik kellemetlenül magukat.

Illés Fanni mellett a kampányban részt vesz, érintett szülőként, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Lengyel Zsófia látássérült modell, Ekler Luca paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta, Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok, parakenus, valamint Csajbi László hallássérült karitatív sorsjegyárus. Az interjúsorozat részei, hétről hétre a tartsvelunk.hu oldalra kerülnek feltöltésre.

Mager Andrea, a Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a vállalat a befogadó szemléletformálás erősítése mellett törekszik a megváltozott munkaképességűek nyíltpiaci foglalkoztatásának elősegítésére, valamint kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő játékosok minél magasabb szintű kiszolgálására.

Éppen ezért a cég már mintegy húsz éve működteti a kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy-értékesítő hálózatát, amely jelenleg száznyolcvan embert foglalkoztat.

A kampányhoz szorosan kapcsolódik a Nagykarácsony sorsjegy értékesítése, amelynek bevételéből befogadó játszóterek építése is megvalósul.

Év végéig országszerte négy olyan játszóteret adnak át, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek együtt tudnak játszani. Ezzel huszonkettőre emelkedik a befogadó játszóterek száma. 

/Fotó: tartsvelünk.hu/