Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Rekord létszám a Magyar Örökség Fesztiválon Amerikában

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden korábbinál többen vettek részt a Magyar Örökség Fesztiválon, a Washington környéki magyarok kiemelt éves kulturális eseményén helyi idő szerint szombaton.

A Washingtonhoz közeli Macleanben harmadik alkalommal rendezték meg az egész napos kulturális eseményt, amelyen felléptek a washingtoni magyar népzenei együttesek, de érkeztek fellépők New Jersey államból is. Előadást adott a több mint 40 éves Tisza Táncegyüttes, a Szikra Banda, felléptek az idén 50 éves washingtoni magyar cserkészcsapat tagjai, és táncbemutatót tartott a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram révén jelenleg Washingtonban dolgozó Hajdú Bence néptáncos.

A Kossuth Alapítvány szervezésében tartott Magyar Örökség Fesztiválon a szokásoknak megfelelően standdal volt jelen a magyar nagykövetség, valamint több diaszpóra szervezet, így a Magyar Emberi Jogok Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció, a Hungary Foundation gondozásában működő HuGo kezdeményezés, amely mobilalkalmazásként az Egyesült Államok magyar vonatkozású helyeit gyűjti össze.

Végh Sándor, a szervező Kossuth Alapítvány elnöke hangsúlyozta, évről évre egyre többeket érdekel a magyar kultúra az amerikaiak közül, és az amerikai főváros környékén élő magyarok is növekvő létszámban látogatnak el az eseményre, amelyre az idén már jóval több, mint ezer ember érkezett. A diaszpóra-vezető úgy vélte, hogy egy ilyen fesztivál képes leginkább megmozgatni a diaszpóra közösséget, erre bizonyíték a növekvő létszám.