Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Rengeteg Picur van idehaza

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hivatalos nyilvántartás szerint legkevesebb hárommillió kutyát tartanak Magyarországon.

A francia bulldog a legnépszerűbb fajtiszta kutyafajta, a Picur pedig a leggyakoribb kutyanév Magyarországon – ez derül ki a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) által. A hivatalos statisztikák szerint keverék kutyafajtából van messze a legtöbb Magyarországon. Nagyjából 1 millió 119 ezer. De sok a fajtatizta kutyus is!

 

A lista élén a francia bulldogok állnak, a nyilvántartás szerint 160 ezer van belőlük.  

A második helyen a német juhászkutyák vannak 146 ezres számmal. 

Harmadikak pedig a tacskók, akik szám szerint 122 ezren vannak.

No és lássuk a neveket! 

Több, mint 40 ezer kutya hallgat a Picur névre. Őket a Buksik és a Macik követik. 

Ezután egy hármas holtverseny van Morzsiból, Liliből és Mollyból, majd a Bellák és Lizák is helyet foglalhatnak a hazai top 10-ben, amit a Brúnók és Tappancsok zárnak. 

A MÁOK által kiadott listán összesen 81 név szerepel, ezek mindegyikét legalább hatezer kutya viseli. 

(forrás: 24.hu)