Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Szakmai fórumot rendeznek a hazai autóipar vezetőinek

2 hónap

A magyarországi autóipar és -kereskedelem előtt álló kihívásokról, a trendekről és az aktuális változásokról tartanak konferenciát áprilisban Budapesten.

A „falnak rohanunk, vagy még el tudjuk rántani a kormányt!?” címmel konferenciát tartanak a szakemberek.  A Budapest Automotive Summit egy olyan időszakban lehet iránytű a szakma számára, amikor óriási mozgások mennek végbe az ágazatban, sorra megdöntve azokat a dogmákat, amelyek mentén az autóipar és az autókereskedelem az elmúlt évtizedekben működött. Ilyen jelenség a német autóipar gyengélkedése, a kínai autóipar európai berobbanása, vagy az Európai Unió szabályozása a belsőégésű motorok 2035-ös kitiltásáról, és ennek anomáliái – mutat rá a Budapest Automotive Summit alapítója és főszervezője, Bujáki Zsolt

A főszervező közleményében azt is kiemeli, hogy most szinte minden iparági szereplő, importőr, márkakereskedő, flottakezelő helyzete bizonytalan a jövőt illetően, nem világosak a szerepek és a feladatok az online és az ügynöki értékesítés kapcsán sem. A rendezvény célja, hogy az autók értékesítésével foglalkozó közösség számára mérvadó szakmai fórum legyen, amely hasznosítható információkkal és vezetői inspirációval látja el azokat a szakembereket, akik az autókereskedelemben látják a vállalkozásuk jövőjét.

A hazai autóipari és autókereskedelmi felsővezetőket, tulajdonosokat várják a rendezvényre a szervezők, melyet április 11-én tartanak a MOL Campusban.