0:00
/
Szeretet veszi körbe a Szent István teret

Minden évben megrendezésre kerül az Élő szeretetet embertársainknak című programsorozat a Mentálhigiénés Műhely szervezésében. Idén sincs ez másképp.

A Szent István tér lesz az idei helyszín

A szeretetet hirdető eseménysorozatot 2022-ben nem a megszokott helyen, a Garay téren rendezik meg, hanem a Babits Mihály Kulturális Központ kérésére csatlakoznak a Szent István téren található adventi kavalkád sokaságához.

Délutáni program

Idén december 7-től egészen 16-ig lesznek programok a Szent István téren a programsorozat keretein belül. Aki szeretné megtapasztalni a szeretet áramlását és részt venni az adventi várakozásban, minden nap 16:30 és 18:00 óra között megteheti, hiszen ez az az időszak, amikor a Mentálhigiénés Műhely munkatársai, vendégei és fellépői a helyszínen vannak.

Érdemes ellátogatni a helyszínre, hiszen ezalatt a pár nap alatt több mint 700 fellépőt láthat a közönség. A gyermekek ezidő alatt minden nap találkozhatnak a Mikulással is.

Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke háláját fejezi ki mindazoknak, akik segítettek akár adományokkal, vagy kemény munkával, hogy a rendezvény idén is létrejöhessen.