Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több, mint százezren látogattal el idén Betlehembe

Ismét zsúfolásig megtelt Betlehemben a Születés Temploma melletti katolikus Szent Katalin-templom a karácsonyi éjféli misén a pandémia okozta kétéves szünet után.

A misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka mutatta be. Az éjféli misén az első sorokban a diplomáciai kar tagjai képviselték az egész világon élő keresztényeket, mellettük a helyi politikai és vallási vezetők ültek a szentföldi kereszténység nevében. A templomot zsúfolásig megtöltötték a helyi keresztény közösség tagjai, valamint a turisták és a zarándokok.

 A hideg, csapadékos, zimankós idő ellenére két év után ismét ezrek látogattak el a világ különböző pontjairól szenteste Betlehembe a Születés Templomához, Jézus születésének keresztény hagyomány szerinti helyéhez. Noha a látogatók száma még nem érte el a 2019-es karácsonyi szezon idején mért 150 ezret, de idén már tömegeket, 120 ezer zarándokot és turistát várnak Betlehembe, ahol a város lakói számára létfontosságúak a turisztikai iparból származó bevételek.