Nyílt napra invitál Szekszárdon az I. Béla Gimnázium. A továbbtanulás, eldönteni, hogy merre induljon csemeténk az általános iskola után nem is olyan könnyű feladat. Hiszen a jövő megalapozása is ezeken a döntéseken múlik. Persze irányt változtatni mindig lehet, de szerencsések azok, akiknél az első ugródeszka sikeres. Ehhez fontos megismerni a lehetőségeket, egy egy oktatási intézmény kínálatát.

November 16-án és 17-én nyílt napra várja a diákokat, szülőket az I. Béla Gimnázium 8-tól 12-ig.
Felvételi tájékoztató szülői est pedig november 23- án 17.00 órától lesz majd.

 S, hogy miért is érdemes elgondolkodni a "Bélán"?

Mert a Szekszárdi I. Béla Gimnázium és Kollégium egy dinamikusan fejlődő gimnázium, ahol mindig történik valami.
A nyílt nap alkalmával tájékoztatást kapsz az iskola által nyújtott tagozatokról, a felvételi eljárásról, a sport-, kulturális és tudományos lehetőségekről, a tanulmányi rendszerről, a diákok tevékenységeiről, emellett betekintést nyerhetsz tanóráinkon is a gimnáziumi életbe, a mindennapok hangulatába.

Négy évfolyamos gimnázium
                              0001   Digitális kultúra-matematika tagozat
                              0002   Geo– digitális kultúra tagozat (földrajz, biológia, digitális kultúra)
                              0003   Angol– digitális kultúra tagozat
                              0004   Humán–idegen nyelv (angol/német) tagozat (+művészetek, média)
                              0005   Angol–német tagozat
                              0006   Sport–idegen nyelv tagozat (idegen nyelv, digitális kultúra)

Öt évfolyamos gimnázium
                               0007   Angol nyelvi előkészítő tagozat
                               0008   Arany János Kollégiumi Program