A mai napon éppen száz éve született dr. Vizkelety Lászlónak. Az Országos Kéktúra megálmodója 1923. február 9-én látta meg a napvilágot.  

Élete volt a természetjárás és a futás

1933-ban lett cserkész és ismerkedett meg a túrázással, 1944 óta volt vizsgázott túravezető. Nevéhez kötődik a Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályának, a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének a megalapítása 1949-ben, melyhez haláláig hű maradt.

Hat évtizedes edzői, szakosztályvezetői, választott szövetségi irányítói munkájával, továbbá sportoktatói és szakírói tevékenységével óriási szerepet vállalt a magyarországi tájfutó sport létrehozásában és magas szintre emelésében

Az ötvenes évek közösségi megmozdulása

Mai szóval élve ez is volt az Országos Kéktúra mozgalom, melyet 1952-ben hirdetett meg, s melyet  1953-ban az elsők között maga is teljesített. 

1994-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 2007. májusában, 84 éves korában hunyt el.

FOTÓ: LOKOMOTÍV TURISTA EGYESÜLET / MTSZ