Lemmy egy 2011-es interjúban beszélt erről: "a Motörhead eredetileg öttagú lett volna. Azt akartam, hogy mi legyünk a brit MC5. Imádtam őket. Pár éve felléptem velük, és kibaszott jó volt. Semmit sem változott a hangzásuk! A Sister Ann-t és a Back In The USA-t nyomtuk el együtt, és kurva jó volt! Nagyon be is téptem aznap este. Szóval, az elején az MC5 mintájára akartam összerakni a Motörhead-et. Nagyjából egy hónapig volt velünk Luther Grosvenor, vagy ha úgy tetszik, Ariel Bender. Remek gitáros. Én mindig is a basszusgitárt szerettem jobban. Gitárosnak teljesen középszerű voltam. A terv tehát az volt, hogy velünk lesz Luther és keresünk egy énekest is, ami végül sosem történt meg, így rám hárult ez a feladat."
Tudtad, hogy eredetileg 5 fős banda lett volna a Motörhead?
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Motörhead trióként vált legendássá, Lemmy azonban eleinte öt taggal tervezett, amihez egy szintén ötfős ikonikus zenekar, az MC5 adta neki az ihletet.
NEKED AJÁNLJUK
Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon
A Magyar Mérnöki Kamara az elektromobilitásról készített tanulmánya átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés...






