Már egészen kiskorunk óta kísérnek bennünket azok a társadalmi normák és elvárások, amik olykor íratlan szabálynak is tűnnek, mégis nagy hatással vannak az életünkre. Nőként szinte nap mint nap szembesülünk a különböző sztereotípiákkal, amiket néha már-már természetesnek veszünk, hiszen lassacskán megszokjuk, hogy mindez az életünk részévé válik. Persze a nemek közötti megkülönböztetésből még a mai modern korban sincs hiány, legyen szó akár munkavállalásról, politikáról, öltözködésről, vagy pusztán a szimpla iváskultúráról. A sört legtöbbször „férfias” italként szokták megbélyegezni, pedig sokan nem is sejtik, hogy valójában a nők voltak az első sörfőzők. De vajon mikor került a férfiak kezébe a sörpiac?
Nemcsak a bárok, hanem a különféle italok is olykor különböző kategóriákba vannak sorolva. Vannak az úgynevezett „csajos italok” (gondoljunk csak a különböző koktélokra), illetve az olyan férfiasnak hitt italok, mint például a sör. A sörivó nők gyakran tapasztalhatják, hogy mások olykor meglepett tekintettel vizslatják őket, ami elég ironikus, tekintve, hogy valójában a világ első sörgyártói nők voltak.
Az alkoholhoz való hozzáférést, illetve az előítéletektől mentes ittas állapotot csak a hatalmon lévő férfiak engedhették meg maguknak. Úgy tartották, hogy a nők az alkoholtól „veszélyesen” erkölcstelenek lesznek, de persze a probléma gyökere leginkább az ezzel járó pénzügyi veszteségnek a felmerülő lehetősége volt. A nők „szaporodási képességeit” szintén egyfajta tulajdonjogként kezelték, így féltek attól, hogy az alkohol hatására elveszítik szüzességüket, vagy ami még „rosszabb”: teherbe esnek. Mindez hatalmas anyagi veszteséget rótt volna a nőt kontrolláló férfira. A gyakran nemeken alapuló iváskultúra azért alakult ki, mert a férfiak féltek attól, hogy elveszítik az irányítást egy nő felett. Ezt támasztja alá az is, miszerint például az ókori Rómában a felsőbb osztályú nőknek is mindössze annyi kiváltság járt, hogy megkóstolhattak egy mazsolából készült, gyengébb bort.
Ennek ellenére a szakmát a nők uralták
Számos néprajzi és régészeti feljegyzés azt mutatja, hogy egészen az iparosodásig, a háztartásbeli tevékenységek mellett a sörfőzés is elsősorban a nők tevékenysége volt, sőt a világ első sörgyártói is ők voltak. Az ókori sumér társadalomban például ez volt az egyetlen olyan szakma, amelyre egy „söristennő”, Ninkasi vigyázott. A papnők himnuszokat énekeltek az istennőhöz – amelyek mindössze egyszerű sörreceptek voltak –, majd az alkoholos italt kortyolgatva ünnepeltek. Sokáig úgy vélték, hogy mindez Isten esszenciája. De nem ő volt az egyetlen, akit Istenként emlegettek. Az ókori egyiptomban Hathor istennőt tartották a sörfőzés mesterség feltalálójának, azonban Tenenet, egy másik istennő is nagy népszerűségnek örvendett. Számos síron lévő hieroglifa ábrázolta őket, miközben az italt kortyolgatták.
A kínai legenda szerint Yi Di nevéhez fűződik az alkohol, amit rizsszemekből állított elő. Kezdetben különböző italokat készített a rendellenes betegségek gyógyítására. A modern korban Japánban, illetve Tajvanon a nők gyakran rizst rágnak ahhoz, hogy megkezdjék az alkoholgyártás erjesztési folyamatát.
Mikor vették át a férfiak az uralmat?
Ha a söriparra gondolunk, akkor leginkább a férfiak jutnak az eszünkbe, azonban a fentieket olvasva láthatóan ez nem mindig volt így, sőt, az élen jártak ezen alkoholos italok elkészítésében, egészen a 16. századig. Ha visszautaznánk az időben és lehetőségünk lenne ellátogatni egy angliai piacra, akkor vélhetően furcsán tekintenénk magunk elé, hiszen hosszú, hegyes kalapot viselő nők tekintenének ránk vissza, akik éppen egy üst előtt tesznek-vesznek. Félreértés ne essék, nem boszorkányok, hanem pusztán csak sörfőzők voltak.
Az ikonikus boszorkánykalapra mindössze azért volt szükség, hogy a vásárlóik könnyebben észrevehessék őket a nagy tömegben, ráadásul macskákat is csak azért tartottak, hogy elűzzék a gabona körül ólálkodó egereket. Ugyanebben az időben a fundamentalista vallási mozgalom szigorúbb nemi normákat hirdetett, így elítélték a boszorkányokat.
Persze nem is kellett sok, a férfiak rögtön meglátták a kínálkozó “piaci rést”, így azt terjesztették a női sörfőzőkről, hogy boszorkányok, mindezt azért, hogy csökkentsék a versenyt a kereskedelemben.
Azt hirdették, hogy ezek a nők arra használják fel üstjüket, hogy különböző bájitalokat készítsenek a népnek az ital helyett. Nem csoda, hogy a rengeteg pletykának köszönhetően a nők számára egyre veszélyesebbé vált a sörfőzés, illetve annak árusítása, hiszen tévesen boszorkánynak tarthatták őket, abban pedig enyhén szólva nem volt köszönet. Gyakran kiközösítették, bebörtönözték, vagy adott esetben meg is ölték őket.
Ennek ellenére akadtak olyan férfiak, akik nem hittek ennek a felvetésnek, viszont ők szimplán csak úgy gondolták, hogy a másik nemnek nem kéne ezzel tölteni a drága idejét. Hogy miért? Ez a folyamat néha több órát is felölelt, ezért úgy vélték, ha felhagynának ezzel a tevékenységgel, jóval több idejük lenne a háztartásra, illetve gyermekeik nevelésére.
A nők mégis folytatták…
Ugyan jóval kevesebb számban, azonban a világ minden táján voltak női sörfőzők, akiknek eszükbe sem volt abbahagyni szeretett szakmájukat, sőt… Találmányuk és találékonyságuk számos innovációt hozott az alkoholos italok gyártásában, amiről ugyan kevés szó esik, viszont közel sem bírt kisebb jelentőséggel. (Fun fact, de még az egykori amerikai államférfi, Thomas Jefferson felesége is híres volt a búzasöréről.)
A 19. században például az Özvegy Clicquot volt, aki fellendítette a pezsgőpiacot, és feltalálta a remuage sur pupitres módszert, vagyis, amellyel eltávolíthatja az élősködőket a borosüvegből. Ez idő alatt Írországban a nők innovációi szintén segítették a legsikeresebb whiskey-k megalkotását.
Persze napjainkban Jill Vaughnhoz és Rebecca Bennetthez hasonlóan számos nő vált sörfőzőmesterré, a Stanford Egyetem egyik tanulmánya kimutatta, hogy bár a kézműves sörfőzdék 17 százalékának nő a vezérigazgatója, mindössze 4 százalékuk alkalmaz női sörfőzőt.
