2020-ban jelent meg a Pearl Jam legutóbbi albuma, a Gigaton, azóta pedig főleg a koronavírus miatt elmaradt koncerteket pótolta a zenekar és többek közt Budapesten is felléptek. Azóta azonban ismét a dalszerzésé a főszerep és Stone Gossard gitáros szerint elég jól haladnak a munkával.
"Idén pótoltuk az összes koncertet, ami az elmúlt három évben elmaradt, most pedig pihenünk egy kicsit, de aztán folytatjuk a stúdiózást és igyekszünk minél előbb elkészülni ezzel az albummal. Vannak már szinte teljesen kész dalok és olyanok is, amiknek még egy kicsit több idő kell, de hamarosan belevetjük magunkat a munkába. Többféle módszerrel dolgozunk, de az a legjobb, amikor mindannyian összegyűlünk valahol és közösen jammelünk egy-egy riffre, amihez így mindenki hozzáteheti a saját dolgait, de az is gyakran előfordul, hogy valaki már egy kész demót hoz le. Mivel a zenekar minden tagja szokott írni, a mennyiséggel sosincs gond, csak azt kell kiválasztanunk, hogy melyek az igazán izgalmas és érdekes ötletek. Most is éppen ez a folyamat zajlik és szerintem jól haladunk, a végeredmény pedig remélhetőleg egy remek album lesz."
Új album van készülőben a Pearl Jam háza táján!
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Te kinek adnád? Hirling Ádám kitüntető díj
Hirling Ádám kitüntető díj annak az önkormányzatnál, vagy az általa fenntartott vagy működtetett intézménynél, költségvetési szervnél foglalkoztatott közalkalmazottnak, munkavállalónak, köztisztviselőnek, ügykezelőnek, valamint az önkormányzat...