Bonyhádon idén is indul a Térzene programsorozat, amely új eseményekkel is várja a közönségét. Újdonság lesz egy koncertsorozat, amelyet a téli időszakban rendeznek a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.

Helyi előadók mutatkoznak be

Új koncertsorozatuk célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a helyi előadóknak is, egészen pontosan a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak és legtehetségesebb növendékeinek. Januárban két formáció fog bemutatkozni a művelődési központban.

A Nagy-Magyarország tájaira kalauzolják a hallgatókat

Január 14-én, pénteken 18:00 órakor Salamon Beáta, Oberhofer Csenger, Siklósi Krisztián és növendékeik közös koncertjét hallhatják az érdeklődők. Válogatást hallhat tőlük a közönség a Nagy-Magyarország tájegységeinek zenéiből, amely kitűnő szórakozás és zenés útikalauz a magyarok lakta vidékeken.

Nagy sikernek örvend a fafúvós zeneoktatás

Január 27-én, csütörtökön 18:00 órakor Seleljo Jaroszláv és növendékeinek koncertje csendül fel. A fafúvós zeneoktatás régóta sikeres Bonyhádon, Tanár Úr és tanítványai a versenyek mellett számtalan alkalommal varázsolták már el a bonyhádi közönséget. A koncertek látogatása ingyenes, a hatályos jogszabályok értelmében a maszkviselés kötelező.

 

Kép: pixabay.com