Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Újdonságot vezet be a RÉV 2023-ban

Sikeres éven van túl a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat. Múlt évben új épületbe költöztek, ezáltal pedig sokkal tágabb szolgáltatást tudnak nyújtani, sokkal több embert tudnak fogadni és mindenkinek az igényét ki tudják elégíteni.

„Akik hozzánk fordulnak segítségért, érezhetik azt, hogy ténylegesen értük vagyunk, hogy egy új épületet az ő jobbulásuk, fejlődésük, józanságuk érdekében működtetünk. Az ellátások egymásra épülnek, azaz abból az ellátási egységből a másikba könnyebb az átmenet.” – fogalmazta meg Kálóczi Andrea, a szolgálat vezetője.

A segítő szolgálatnak 2023-ra is nagyratörő tervei vannak

„1023-ban beépítésre került egy úgynevezett detektív tükör. Az a lényege, hogy a detektív tükör mögött ülő segítők az ülés végén meg tudják osztani a családdal, vagy az egyénnel azokat a benyomásokat, észrevételeket, tapasztalatokat, amiket ott az ülés során szereztek” – mondja Andrea. Ezt 2023-ban szeretnék üzembe helyezni és ezzel kiegészítve szeretnék folytatni a munkát. Ezen kívül idén a támogatott lakhatást is szeretnék elindítani.