Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarországi körútja során Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében tartott előadást Amaka Caroline Osegbo, az afrikai szegény sorsú gyerekeket és időseket segítő nigériai szerzetesnővér. Az előadáson dr. Lehőcz Regina, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Közel húsz éve küzdés a szebb jövőért

Amaka Caroline Osegbo 18 éve alapította a kongregációt. A nigériai nővér korábban tanár volt, majd Rómában tanult tovább. Számos országban megfordult, világlátott, nagyon művelt, érdeklődő ember. Alázattal, kitartással változtatja valósággá álmait: 

hogy a gyerekek tanulhassanak, a szegények egészségügyi ellátásban részesülhessenek, az időseket ne hagyják magukra, hogy az árvákat befogadják. 

Korábbi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott:

Generációk nőnek fel írástudatlanul. Afrikai gyerekek tömegei, akik pedig tele vannak energiával, életörömmel – mégis meg vannak fosztva a lehetőségtől, ami számunkra természetes. 

Rengeteg a hivatás, már több mint 150 nővér tartozik ehhez a fiatal és életteli kongregációhoz.

(fotó: Tolna Megyei Kormányhivatal Facebook oldal)