Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden nyugat felől már megnövekszik a felhőzet, és napközben több helyen alakulhat ki eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatarok is. A délies szelet főként a Dunától keletre kísérhetik többfelé élénk, helyenként erős lökések.

Hajnalban 3-14, délután 19-28 fok között alakul a hőmérséklet, a Dunántúlon lesz hűvösebb.

Szerdán északon, északnyugaton többfelé párásan, ködösen indul a nap. Napközben fátyol-és gomolyfelhők mellett több-kevesebb időre mindenhol kisüt a nap. Elszórtan még lehet eső, zápor, délután zivatarok is kialakulhatnak. A délnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban 8-15, délután 19-26 fok várható.

Kedden is hűvösen indul a reggel, így továbbra is felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

A magasban érkező hidegebb levegő miatt hidegfronti jellegű tűnetek jelentkezhetnek a fokozottan érzékenyeknél. Náluk fejfájás, görcsös panaszok, keringési problémák léphetnek fel.