Dombrovszky Linda rendezi Petőfi Sándor komikus eposzának új adaptációját. Petőfi születésének 200. évfordulójára több milliárd forintot szán az MTVA és a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Augusztus 21-ig tartott A Helység kalapácsa tévéfilm forgatása a tordasi Westernfalu helyszínén, a tervek szerint Petőfi Sándor komédiájának adaptációja januárban érkezik a Duna TV-re, a premiert Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára időzítik. Az új adaptáció a közmédia és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósul meg.    
A film producere Kálomista Gábor – aki többek között az Elk*rtuk című filmet is jegyzi – rendezője Dombrovszky Linda, aki korábban a TV2-n futó sorozatot, a Mintaapákat rendezte, a film főszerepeit pedig Zayzon Zsolt, Nagy Viktor és Ember Márk alakítja.

 
A közmédia megrendelésére vették elő újra Petőfi komédiáját, amit 1965-ben Zsurzs Éva rendező vitt nagy sikerrel filmre, Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Garas Dezső és Gobbi Hilda szereplésével. Az új adaptáció alkotói nem modernizálták a történetet, elmondásuk szerint a szöveghű adaptációt csak vizuálisan tették izgalmasabbá.
 „Ez egy westernfilm magyaros elemekkel megbolygatva, például matyómotívumok jelennek meg a jelmezekben, Ferenczi György által megzenésített Petőfi-versek pedig egy furcsa egyveleget adnak, amely erősíti a paródiát" – mondta el a rendező a film szerdai sajtótájékoztatóján. Dombrovszky szerint az eposz aktualitása elrejtve ugyan, de egy-két sorban megjelenik a szövegben. 
Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatóságának elnöke kiemelte, a Nemzeti Kulturális Alappal közösen több milliárd forintot szánnak a Petőfi-bicentenárium megünneplésére: a Petőfi-film mellett vidéki múzeumok kiállításaira, irodalmi emlékházak megújulására szeretnék fordítani a pénzt.
Kálomista Gábor cége a Megafilm, az utóbbi évek egyik legtöbb állami támogatását elnyerő filmes vállalat, a producer a tévéfilm sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartja foglalkozni a közelmúlt és régmúlt történelmével, az Elk*rtuk mellett például Trianonról is készítettek már filmet.
„Petőfi Sándor, a nemzet költője nemcsak a közeledő bicentenárium miatt fontos a közmédiának, hanem azért is, mert ő volt az a költőnk, aki a korábban összefogta a nemzetet, megtestesítette a szabadságharcot és az együvé tartozást" – mondta el a megrendelés hátteréről Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. 
A helység kalapácsa további szerepeiben Pindroch Csabát, Cserna Antalt, Szervét Tibort, Györgyi Annát, Hunyadkürti Istvánt és Gubás Gabit láthatjuk majd.