Szekszárdi FGKC – Mosonmagyaróvári KC 43-21 Serdülő

Leány Serdülő II. osztály – Nyugat – 8. forduló

Tabajdi Ferenc:

Az utóbbi hetekben jó formába került Bognár Zs. vezérletével, szép gólokat szerezve folyamatosan növeltük a különbséget.

Pataki N. teljesítményét, és Boros K. illetve Baksai B. támadó játékát lehet még kiemelni.

A kapuban pedig a második félidőben Szalai Sz. “húzta le a redőnyt”. De igazából csak a jobb 2-es védőposzton volt gondom, öt játékossal is próbálkoztam, kevesebb sikerrel. A szűk kerettel érkező óváriak ellen a vártnál biztosabb győzelmet arattunk.

Tamási KC – Szekszárdi FGKC 13-28

Országos Gyermekbajnokság U14 – 4. forduló, Tamási

Tabajdi Ferenc:

A korai kelés és indulás rányomta a bélyegét az első mérkőzés kezdő szakaszára. Miután felébredtünk, könnyű győzelmeket arattunk.

A meghatározó játékosaink közül tegnap többen a serdülőben is szerepeltek, míg a többiek itt kaptak bizonyítási lehetőséget, kisebb-nagyobb sikerrel.

Szekszárdi FGKC – Alba Fehérvár KC U22 30-31 Felnőtt

NB II Női Dél-Nyugat – 8. forduló

Bordán Anna:

Bíztam benne, hogy az előző heti teljesítményünket megismételjük. Jól kezdtük a mérkőzést és a 10. percben 7-2 volt az eredmény. Ami ezután történt érthetetlen számomra. Számtalan kihagyott ziccer és az eladott labdából leindultak minket. A védekezésünk elbizonytalanodott és a kapuból sem jött segítség, így a vendégek a félidő végére utolértek minket.

Sajnos a második játékrészben folytatódtak a hibák, a gólok is egyre nehezebben jöttek, mindez megpecsételte a sorsunkat. Koncentrációban és fegyelmezett játékban sokkal több kellene, hogy a megbeszélt helyzetekben ne hibázzunk.