Október 16-án tartotta saját rendezésű, Őszi 3D Íjászversenyét a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület Sötétvölgyben. Az egyesületek életében szokás saját rendezésű versenyeket prezentálni, erre pedig meghívják az ország valamennyi íjász egyesületét és tagjait, hogy egy barátságos mérkőzésen felmérjék egymás erejét.

Örömíjászok mérkőzése

Ezek a versenyek hangulatában is mások, mint a Magyar Íjász Szövetség által delegált versenyek. Baráti hangulatuk van, a versengés különösebb izgalma nélkül, de mégis a legjobb tudást elővéve lőnek az íjászok a célokra. Hivatásos íjászok és örömíjászok egyaránt részt vehetnek rajta bármilyen korosztályban.

Négy Aliscás verseny az évben

Az Alisca Nyilai Íjász Egyesület minden évszakban megrendez egy ilyen versenyt. Az idei őszi versenyre 125-en jelentkeztek országszerte és még a Vajdaságból is érkeztek. Ez a szám sokkal kevesebb, mint az eddigi években, sajnos a pandémia miatt sokan nem jöttek el.

Eredmények

A versenyen mindkét szekszárdi egyesület képviseltette magát összesen 22 versenyzővel, dobogós helyet 9 tagnak sikerült elérnie.

Aranyérmesek:

Lehőcz Bulcsú – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Nagy Attila – Tolnai Tájak Íjász Közhasznú Egyesület

Pék András Péter – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Takács Tamás – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Wehovszky Kíra Tícia – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Ezüstérmesek:

Bérces Noémi – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Dudás József – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Keszler István – Alisca Nyílai Íjász Egyesület

Bronzérmes:

Müller György – Alisca Nyílai Íjász Egyesület