Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Egy 250 éves nyárfát vágtak ki útépítés miatt

Ez a gyönyörű, monumentális fa büszkén és méltóságteljesen állt azon a ponton ahol talán már minden magyar megfordult egyszer, Tihanyban, a a 71-es főút tihanyi leágazásának sarkán. E vén fa évek óta mutatta az utat, merre is kell a 'Kincses félsziget' felé lefordulniuk a haza térőknek. Törzse egyként indult és szinte rögtön háromfelé ágazott, talán jelezve ezzel is a három fő irányt, Balatonfüred, Keszthely és Tihany.

Eddig megbecsülték és szerették

Kerékpárosok ezrei mentek el alatta az év szinte minden szakában, árnyékot adott a nagy nyári melegekben. Tavaly az év fájának is jelölték. E fa minden évszakban gyönyörű arcát mutatta, de már csak hiányát látni egykori helyén.

Útjában állt a haladásnak

A tihanyi bicikliút szélesítése miatt több más fa mellett kivágták a város jelképévé vált, 250 éves nyárfát is, ami sokan Tihany kapujának is neveztek. a kerékpár út szélén álló nyárfa 13 méter magas, 2-3 méter törzsvastagságú volt, joggal merül fel a kérdés, hogy feltétlenül szükség volt-e egy ilyen monumentális és idős fa kivágására. Már csak azért is, mert az alatta futó bringaút miatt nemcsak a helyiek, hanem a bringások is nagyon kedvelték, főként meleg időben az árnyéka miatt.

Szélesítik a bringa utat

A Balatoni Bringakör teljes megújításának részeként a tihanyi kerékpárutat a biztonságosabb biciklis közlekedés érdekében kb. 2 méterről 3,3 méterre szélesítik. A helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában vágták ki. Helyettük összesen 18 új fát ültetnek az érintett területen.