Hosszú-hosszú évek óta hagyomány Bogyiszlón a szüreti felvonulás. A tradíció még évszázadokra nyúlik vissza. A rendezvényekre más hagyományőrző csoportjait is meg szokták hívni.

Különböző külföldi partnertelepülésekről érkeztek

A szeptember 4-i bogyiszlói Szüreti Napra távolabbi helyekről is eljöttek. Két erdélyi (Csernáton, Csíkcsicsó) és egy délvidéki (Törökfalu) partnertelepülésről érkeztek mind fellépők, mind pedig érdeklődők. Rajtuk és a helyieken kívül érsekcsanádi, gyönki és hosszúhetényi tánccsoportok is felléptek. A programot viseletes báli mulatság zárta, amihez a Tibsa Band szolgáltatta a talpalávalót.

Esti mulatság is volt

A felvonuláson bíró és bíróné, jegyző és jegyzőné volt három korosztályból (óvodás, iskolás, felnőtt). A szüreti menet énekelve és táncolva lejtett végig az utcán. A bort fogatok szállították, a tisztségviselőket pedig hintók. A végállomás az iskola udvarán felállított szabadtéri színpad volt. Ott tartották a műsort, anyaországi és határainkon túli fellépőkkel.

 

Kép: facebook.com