Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Fontos levél érkezhet a bankodtól

Ebben a januártól életbe lépett féléves kamatstopról értesítik az ügyfeleket. A döntés mintegy 470 ezer változó kamatozású lakossági jelzáloghitel-szerződést érint.

Binder István a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője elmondta, az intézkedés nemcsak a lakáshitelekre, hanem a szabad felhasználású, valamint a feltételeknek megfelelő moratóriumos kölcsönökre is vonatkozik. 

A kamatstop fél évet ad a bankoknak és az ügyfeleknek, hogy átszerződjenek a változóból a fix kamatozású hitelekre. Ennek ugyan van költsége, "de amit esetleg az ember elveszít a réven, azt biztosan megnyeri a vámon" – fogalmazott a szakember. Binder István hozzátette: hosszú távra a fix kamatok nyújthatnak biztonságot az időről-időre bekövetkező világgazdasági válságok miatt.

A világszerte jellemző komoly inflációs nyomás ugyanis kihat a kamatokra. A budapesti bankközi forint hitelkamatláb az a mutató, amihez viszonyítják a változó kamatozású lakossági jelzálogkölcsönöket. Ez a mutató tavaly októberben – attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 havi volt – valamivel 2 százalék felett volt. Most 4 százalék feletti értékeket mutat, tehát nagyjából 2 százalékpontos különbségekről van szó. Az intézkedésnek köszönhetően egy ügyfélnél akár 10-11 százalékkal csökkenhet a törlesztőrészlet, ami természetesen a futamidőtől és hitelösszegtől is függ.

Binder István beszélt arról is, hogy történetének legerősebb évét zárhatja a lakossági hitelpiac, nagyjából 15 százalékkal bővült, elsősorban a lakáshitelek húzták a növekedést. Ez azonban biztonságos eladósodást jelent, mert az adósságfék szabályok garantálják, hogy ne vállalják túl magukat az ügyfelek – fogalmazott az MNB szóvivője.