A korábban Szekszárdon pallérozódó fiatal hatalmasat ment. Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület Dunaalmás és Neszmély településeken a Brigetio Országúti Mezőnyversenyt. A Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság és az Ötpróba részét képező pontszerző sportesemény remek időjárásban telt, 25 fok meleg és enyhe szél fogadta a bicikliseket.

Két távon hajtottak

A kerékpárosok egy rövid 31 km-es és egy hosszú 92 km-es versenytávon mérték össze tudásukat és erejüket. Mindkét távot egy majdnem 2 km-es nehéz emelkedővel kellett zárniuk, mely igencsak próbára tette az amúgy is fáradt és kimerült versenyzőket.

Tolna megyei győztes

A hosszú, 92 km-es táv abszolút férfi győztese a Tolna megyei Forró Lajos lett, aki a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesületben kezdett sportolni. Ma már az MKB Cycling Team nagyszerű együttesét erősíti, akik rendkívüli csapatmunkával előre hozták és felvezették az emelkedőt Forró Lajosnak, aki bravúros teljesítménnyel nyerte meg a VIII. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt!  

Egyedi díjak

A verseny győztesei egyedi kőérmeket, kerámia kézműves díjakat vehették át, amit a Sanatio Ambulance és Rendezvénybiztosító Mentőszolgálat ügyvezető igazgatója Kaszás Zsolt és a verseny főszervezői Héregi Péter és  Zoltán Gregor adtak át.

Körverseny

A mai napon délelőtt rajtol el Debrecenből a Székelyföldi körverseny, mely 4 napos lesz és Forró Lajos is részt vesz rajta csapatával, MKB Cycling Team-mel. A verseny Székelyföld legszebb tájain vezeti majd végig  mezőnyt. Kívánjuk, hogy itt is hasonló eredményekről számolhassunk be.

Képek: Brigetio Kerékpáros Sportegyesület