Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Kívül kék, belül zöld – mi az?

Jövőre már Győrben is elektromos buszokkal utazhatunk. Egyelőre 13 érkezik a városba abból a 60 környezetbarát járműből, amelyet a kisalföldi megyeszékhely, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Szolnok, Szeged, Eger összesen 8,6 milliárd forint támogatással szerezhet be. 

A Zöld Busz Program részeként a Volánbusz már idén megvásárolt 40 e-buszt, amelyek egyelőre kiemelt fővárosi rendezvényeken szállítják az utasokat, jövő tavasztól pedig az elővárosi forgalomban vesznek majd részt, közölte a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési ügynökség. 

A teljes közlekedési szektor jelenleg a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel az országban, ennek legnagyobb része a közúti közlekedésből származik. Az elektromos buszoknak abban is fontos szerepük lesz, hogy hazánk elérje a kitűzött környezetvédelmi célját, és 2050-re klímasemlegessé váljon. Erről Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár beszélt. Mint fogalmazott, a programnak köszönhetően a dízel meghajtású típusok kibocsátotta szén-dioxidhoz képest legalább 8.000 tonnával kevesebb jut a levegőbe évente, ez 115-120 ezer kifejlett lombos fa éves szén-dioxid-megkötésének felel meg, a közszolgáltatónak pedig 400 millió forinttal kevesebbe kerül majd az üzemanyag.

Dr. Pafféri Zoltán a Volánbusz Zrt. elnök vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volánbusz elektromos járműveinek hatótávolsága jelenleg napi 150-180 kilométer átlagosan, így ezek olyan helyeken állnak forgalomba, ahol a menetrend ezt lehetővé teszi. A társaság munkanapokon a reggeli csúcsidőben több mint 4 ezer helyközi busszal közel félmillió utast szállít, éves szinten pedig csaknem 670 millióan utaznak velük összesen 455 millió kilométeren. 

A Mobiliti Volánbusz Kft. feladata pedig az lesz, hogy lehetővé tegye a járműflotta környezetbarát fejlesztését a Volánbusz számára, CNG és e-töltőállomások létrehozásával és üzemeltetésével.