Tegnap kezdődött az egész országban megszervezett OLTÁSI AKCIÓHÉT, melynek keretében országosan rengetegen mentek el beoltatni magukat. Minden nap 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják az oltakozni vágyókat.

Ötféle vakcina

Az oltóhelyeken mind az öt Magyarországon forgalomban lévő oltóanyag rendelkezésre áll: a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm.

A héten regisztráció nélkül lehet oltakozni akár az első, második, vagy harmadik oltásra is megjelenhet bárki.

Minden oltáshoz szükséges dokumentum megtalálható letölthető formában a kórház honlapján!

Az oltási hét sikeresen kezdődött, nagy volt az érdeklődés minden oltás iránt, hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be, abból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás volt.

Szekszárdon is sokan állnak sorba

A mai nap folyamán is, legtöbben már a harmadik oltásukra érkeztek. A kórház lila épületében (csak november 22-26. között, 7:00-12:30-ig!), valamint a rendelőintézetben (14:00-18:30-ig) is lehet oltást felvenni. A 12–16 év közötti fiatalokat is várják, ők a Pfizer oltóanyagot kapják, és csak szülővel érkezhetnek.

Mindenki vigye magával:

  • TAJ kártya,
  • lakcímkártya,
  • a megfelelő beleegyező nyilatkozat, kitöltve (a kórház oldaláról letölthető)
  • az első oltáskor megkapott oltási kártyájukat!
  • 12-18 éveseknek: kinyomtatott, kitöltött és aláírt szülői hozzájárulási nyilatkozat, az időpontfoglalásról kapott visszaigazoló e-mail másolata, TAJ-kártya és személyi igazolvány szükséges

Szülői beleegyező nyilatkozat hiányában 16-18 év közötti személynek az oltás nem adható be!

12-15 éves kiskorú számára a védőoltás csak a szülő/törvényes képviselő JELENLÉTÉBEN adható be!

JÓ TUDNI:

– Akik már átestek a koronavírus fertőzésen, azoknak az oltás beadásához nem kell kivárni a 3 hónapot!

– A harmadik oltás feltétele a második oltás után minimum 4-6 hónap elteltével lehetséges!