Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolcadik mérkőzését is elveszítette a Szekszárd a női kosárlabda Euroligában. A tegnapi mérkőzésen 65–51-re kikaptak az olasz Veneziától. Az Atomerőmű KSC Szekszárd az első negyed hajrájáig tartotta a lépést, viszont 15–15 után a vendégek fokozatosan elhúztak, majd egy 12–2-es rohammal lezárták a meccset.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA – 8. FORDULÓ, A-CSOPORT

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–UMANA REYER VENEZIA 51–65

MESTERMÉRLEG

Djokics Zseljko:

Nálunk jobb csapattal játszottunk, de voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor tartani tudtuk a lépést ellenfelünkkel. Azonban túl sok hibát vétettünk, ziccereket hagytunk ki, ezt pedig megbüntették.

Andrea Mazzon:

Nem úgy indult a mérkőzés számunkra, ahogy elterveztük, az első félidőben tíz eladott labdánk volt. A nagyszünet után összekaptuk magunkat, és sikerült behúzni ezt a fontos mérkőzést. A Szekszárd két húzóembere nélkül játszott, de idegenben mindig nehéz nyerni, erre készítettem fel csapatomat.

Szekszárd a jelenlegi eredmények szerint az utolsó helyen áll:

1. Jekatyerinburg 16 pont

2. USK Praha 14 pont

3. Perfumerias Avenida 14 pont

4. Lattes Montpellier 12 pont

5. TTT Riga 11 pont

6. Venezia 11 pont

7. MBA Moszkva 10 pont

8. Szekszárd 8 pont

Képek: Atomerőmű KSC Szekszárd