Kezdőlap TOLNA Tolna - Gazdaság

Nézzük, mennyi fát loptak tavaly

Még mindig terítéken van az illegális fakitermelés és kereskedelem felkutatása és visszaszorítása. Elkészült a tavalyi év összefoglalója ami az EUTR ellenőrzés tapasztalatait és az illegális fakitermelés kockázatát mérte fel.

A Nébih ellenőrei több mint 400 eljárást indítottak, mintegy 650 illegális faanyag hirdetést szűrtek ki és 44,75 millió Ft bírságot szabtak ki 2020-ban.

A fa, mint megújuló tüzelő- és nyersanyag továbbra is a mindennapjaink része, ami kizárólag jogszerűen kitermelt forrásból származhat. Ezt pedig a faanyag kereskedelmi lánc (EUTR) mind szélesebb körű ellenőrzésével lehet elérni. A Nébih, a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletére kijelölt hatóságként, idén is elkészítette és közzétette a 2020-as év összefoglalóját az illegális fakitermelés kockázatának alakulásáról, valamint az EUTR ellenőrzések tapasztalatairól. Az elemzés már a fakereskedés felfüggesztésére is kiterjed.

A hivatal EUTR szakemberei – az ellenőrzések mellett – ismeretterjesztő és ügyféltámogató tevékenységüket is tovább folytatták tavaly. Ennek nyomán csaknem 900 telefonhívást fogadtak és mintegy 2000 elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján. A faanyag eredetének nyomon követhetőségét a telephelyi nyilvántartásokban több helyen nem biztosították.

A Nébih ellenőrei 2021-ben kiemelten ellenőrzik a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartásokat.

A hivatal kéri, hogy aki gyanús, vagy illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységet észlel, jelezze azt az eutr@nebih.gov.hu e-mail címen!