A Tolna Megyei Kormányhivatal a több mint 70 szakaszból álló Szervezeti és Működési Szabályzattal kapcsolatban hat pontban tett észrevételt.

Ezek többsége egyszerű technikai módosításokat igényel. A Kormányhivatal szerint két esetben van szükség az ülésvezetési szabályokat érintő módosításokra. – mondta el Dr. Gábor Ferenc jegyző a mai sajtótájékozatón.

Módosítási javaslat

Az egyik az, hogy az „általánostól eltérő döntéshozatali eljárás” alkalmas arra, hogy korlátozza a képviselők testületi munkában valószemélyes megnyilvánulási lehetőségeit, ezért „alkotmány sértő”. Ezek után javaslatot tesznek a módosításokra.

Napirendi pontok

A másik eset, amely kifogásolható, hogy ezentúl szabályozzák az új napirendi pontok felvételét. Minden képviselőtől 10 nappal az ülés előtt meg kell érkeznie az indítványnak. Ezalól kivétel a polgármester és az alpolgármester. Itt is javaslatot tesznek a módosításra.

Az SZMSZ felülvizsgálata után bíznak benne, hogy a jövőben a közgyűlés mindkét frakciója együtt tud tevékenykedni Szekszárd város fejlődésének érdekében.