1 év

Múlt héten rendezték meg a hagyományoknak megfelelően a műfordító versenyt a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, amelyen már 1994 óta minden évben összemérhetik tudásukat a diákok. Az idei verseny témája „Én és a XX. század – Hogyan hatnak rám a XX. század művészete és találmányai volt”.

Kiváló angolosok

A verseny a középiskolák 9-12. évfolyamán tanuló, az angol nyelv iránt érdeklődő, tehetséges diákjai számára nyújt lehetőséget tudásuk bizonyítására. A megmérettetésen elengedhetetlen az angol nyelv magas szintű ismerete, ehhez pedig hozzájárul választékos szókincs, a helyes szótárhasználat és a jó előadó készség.

Somogy vármegyéből is érkeztek

Az idei vetélkedésre Tolna vármegye öt, valamint Somogy vármegye hat középiskolájának diákjai neveztek. Összesen kilencvenhárom értékelhető pályamű érkezett be a megadott határidőre. Ezekből a zsűri kiválogatta a legjobbakat. Ezen rosta után a szekszárdi helyszínen tizenhét tanuló mérte össze tudását a második fordulóban. Az írásbeli rész után kiselőadásokat tartottak angol nyelven.

Az idei versenyen első helyezést ért el Mészáros Levente (Siófok, Perczel Mór Gimnázium), második lett Somogyi Anna (Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium), a harmadik helyet pedig Gregor Dorka (Paksi Vak Bottyán Gimnázium) szerezte meg.