Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Vasárnap folytatódott a Magyar Kerékpáros Szövetség által kiírt Liga Kupa. A 2. fordulóra Magyarhertelenden és környékén került sor. Magyarhertelend – Orfű – Abaliget – Bodolyabér – Magyarhertelend útvonalon 31 km-es dombos-hegyes embert próbáló körpályát találtak ki a szervezők.
Végre újra szép napsütéses, sőt nyári időben zajlott a küzdelem. A szekszárdi fiatalok a felsőbb korosztályok után 3 perccel indultak. Mivel a pálya egyből emelkedővel kezdődött, mindjárt apró darabjaira szakadt a mezőny. Az élen Tulok-Darida Simon diktálta a tempót, és mire a táv harmadához, azaz az orfűi szerpentin tetejére értek, Simon egyetlen ellenfelét kivéve az összes riválisát lerázta magáról. Innen pedig üldözőversennyé is változott a megmérettetés, mert sorra gyűjtötte be az előttük startoló U17-es, és szenior versenyzőket. Az emelkedős célegyenesre fordulva nagyszerű sprinttel szerezte meg a győzelmet.
A nehézséget az is mutatta, hogy Mármarosi Marcell 7.-ként már több mint 6 percet kapott, Alexa pedig közel 10 perc hátránnyal sprintelhetett a lányok ezüstérméért.
A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. február 17. és 21. között az építkezéseket és az építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a...